Világszerte kiváló búzatermés várható, ami rosszul érintheti a magyar gazdákat
A vártnál magasabb hozamok miatt a magyar búzát, árpát és kukoricát várhatóan nem lehet majd annyiért eladni, amennyiért a termelők szeretnék.
A vártnál magasabb hozamok miatt a magyar búzát, árpát és kukoricát várhatóan nem lehet majd annyiért eladni, amennyiért a termelők szeretnék.
Két számjegyű növekedést mért a KSH a mezőgazdaság 2021-es teljesítményében, de ennek az oka az, hogy 16 százalékkal nőttek az árak, így az egy évvel korábbinál kevesebb terméket is több pénzért lehetett eladni.
Jövő januártól érdemes figyelni az árakat.
Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 8,3, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Januárban az előző havihoz hasonlóan, 13,4 százalékkal csökkentek a termelői árak a mezőgazdaságban az egy évvel korábbiakhoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 19,6, az élő állatok és állati termékek ára 0,7 százalékkal esett vissza - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Novemberben folytatódott a mezőgazdasági termelői árak csökkenése: a növényi termékek, vágóállatok és állati termékek átlagos árszintje 14,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel azelőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséből.
Októberben tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak negyedik hónapja tartó csökkenése, a növényi termékek, vágóállatok és állati termékek átlagos árszintje 15,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel azelőtt, a szeptemberi 13,7 százalékos áresés után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.
Vissza kell adni a hazai sertéshús presztízsét, ezért a következő évek egyik legfontosabb feladata, hogy hatékony tartás és takarmányozási technológiák alkalmazásával, megfelelő állategészségügyi feltételeket biztosítva, genetikailag jó minőségű alapanyag kerüljön a feldolgozókhoz - mondta Horváth István, a sertésprogram koordinálását felügyelő miniszteri biztos csütörtökön Kaposváron, a programot ismertető országos körút záró fóruma előtti sajtótájékoztatón.
A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme: a felvásárlási árak 11,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a márciusi 14,6 százalékos emelkedést követően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Majdnem duplájára nőtt a krumpli ára tavaly novemberben az előző év azonos időszakához képest. Az alma viszont 22 százalékkal olcsóbb lett. A január-novemberi összevont mezőgazdasági árnövekedés ennél kisebb mértékű, átlagosan 15,4 százalékos volt.
Májusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és állati termékeké 10,0 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 júliusában 24,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 32,3, az élő állatoké és állati termékeké 11,4 százalékkal emelkedett – derül ki a KSH hétfői gyorstájékoztatójából.
Az idén márciusban 48,2 százalékkal nőttek az agrártermékek termelői árai a februári 47,5 százalék után, a növényi termékek árszínvonala 67,3, az élő állatok és állati termékeké 15,5 százalékkal emelkedett az idén márciusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az agrártermékek termelői-árszintje 2011 januárjában 39,6 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 57,6, az élő állatok és állati termékeké 10,5 százalékkal emelkedett – közölte Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010. január-decemberben 16,8 százalékkal haladta meg az előző évit, a növényi termékek ára 27,6, az élő állatok és állati termékeké 1,8 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Szerezzék be máshonnan az árut – szólítják fel a felvásárlók a terményükkel a rossz időjárás miatt adós gazdákat.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 augusztusában 20,1 százalékkal nőtt a júliusi 12,8 százalékos emelkedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Az előző négy havi csökkenés után júliusban jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest, míg január-júliusban 5 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.